Honlap

Aktualitások

Karácsonyfa veszélyei

A karácsonyfával elővigyázatosnak kell lennünk. Lehetőleg élő, gyökeres fát válasszunk, melyet már bérelni is lehet, de akár a kertbe is ki lehet ültetni az újév elmúltával. Ha nincs rá lehetőség, vágott fát tudunk vásárolni, de ez esetben lehetőség szerint vizes tartóba tegyük a nedvesség pótlása érdekében. A fenyőket sokszor már hetekkel előbb kivágják, így sokat veszít víztartalmából, mely a meleg szobában még inkább kiszárad és könnyebben lángra lobbanhat láng hatására. Műfenyő esetén válasszunk lángálló kivitelűt!

 

Válasszunk stabil karácsonyfatartót, hogy a fa ne borulhasson fel!

A karácsonyfa legalább 1 méter távolságra legyen hőforrástól, amelyet stabilan helyezzünk el. Fontos, hogy megfelelő állapotú, minőségi bizonyítvánnyal rendelkező izzósort válasszunk. Bizonytalan eredetű, feltűnően olcsó izzósort nem ajánlatos vásárolni, mert ez akár a családunk életébe is kerülhet. A szabadban kizárólag kültéri égősort szabad elhelyezni, mivel a beltéri izzósor nincs ellátva nedvesség elleni védelemmel, és zárlatot, egyúttal tragikus balesetet okozhat. A korábban már üzemeltetett izzósort, vagy elektromos díszítő elemet a felhelyezés előtt át kell vizsgálni, hogy minden kivilágított izzó megfelelően működik-e. Ezzel elkerülhetjük, hogy használat során átmeneti ellenállásból tűz keletkezzen. Bár a karácsonyfa fénye gyönyörű, de lefekvéskor ill. az otthon elhagyásakor mindenképpen válasszuk le az elektromos hálózatról. Legtöbb esetben gyári hosszabbítót használunk, mely ellen nincs kifogás, de az mindig akadálytalanul megközelíthető legyen és a nem használt aljzatot vakdugóval lássuk el. A fára gyertyát, csillagszórót csak díszítésként helyezzünk el, azon ne gyújtsuk meg egyiket sem, mert a kiszáradt fa szikra hatására könnyen meggyulladhat. Gyermeket ne hagyjunk felügyelet nélkül a karácsonyfa közelében, ugyanis hajlamosak rá, hogy a szép látvány érdekében bekapcsolják az izzósort, vagy meggyújtják a gyertyákat, ha még a gyufát is a közelben hagyjuk felelőtlen módon.

 

Ha kigyullad a karácsonyfa, ne fújkáljuk, legyezgessük, azzal csak szítjuk a lángokat! Ilyenkor azonnal borítsuk le és dobjunk rá egy, vagy két szétnyitott pokrócot! A pokróc elfojtja a lángokat, és ezután már olthatjuk tűzoltó készülékkel vagy vízzel, de rendkívül fontos az izzósor áramtalanítása!

 

 

 

 
Gyertyagyújtó ünnepek

Az év vége felé beköszöntenek a gyertyagyújtó ünnepek. A szeretet ünnepéhez közeledve sokan kilátogatnak a temetőbe, de vannak akik otthon emlékeznek meg elhunyt családtagjaikról 1-1 mécses meggyújtásával. A családtagokról, ismerősökről való megemlékezés megható, azonban elővigyázatosnak kell lenni otthonunkban a nyílt láng használatával. Mécsest, gyertyát csak nem éghető anyagú, hőszigetelő tulajdonságú anyagra szabad tenni, ahol biztosított, hogy a pislákoló viaszból készült tárgy nem dől el, nem esik le. Tovább úgy helyezzük el, hogy az ne legyen gyújtó hatással függönyre, virágra, asztali díszre, valamint kerüljük, hogy a mécses huzatnak legyen kitéve. Égő gyertyát ne hagyjunk felügyelet nélkül, sőt gyermekre se bízzuk ennek őrzését. Ha elhagyjuk a helyiséget, el kell fújni a lángot.

 

Az elmúlt években több esetben találkoztunk tragédiával, melyet az otthoni mécseségetés okozott. Elsősorban idős embereknél fordult elő, hogy gyertyát gyújtottak szeretteik megemlékezésére, de a kései órákban nem oltották el azt, így amikor álomba szenderültek, a tűz továbbterjedt a környező éghető tárgyakra. Sok esetben nem is a tűz által, hanem füstmérgezésben fulladnak meg az emberek.

Hasonló tűzvédelmi előírások vonatkoznak az adventi koszorúkra is. Itt különösen figyelni kell arra, hogy az ünnepi koszorúra helyezett gyertyák ne égjenek csonkig, illetve azokat nem éghető anyagú alátétre helyezzünk úgy, hogy rögzítve legyen a koszorún az eldőlés elkerülése ellen. A gyertya közelében ne legyenek éghető anyagú tárgyak, úgymint masnik, száraz virágok és egyéb díszek. Mivel az adventi időszak 4 hét, mindig 1-gyel több gyertyát gyújtunk meg az előző vasárnaphoz képest. Az első gyertyákat mindig csak rövid ideig égessük, hiszen a következő héten újra meg kell gyújtani, így azok egyre kisebbek lesznek és egyre jobban leégnek.

 

 

 
Mathiasz - Balatonboglár
. Nyomtatás E-mail
2008-10-25 09:11
Utolsó frissités ( 2009-01-12 20:09 )